10+1 aranyszabály trükkös tolvajokkal szemben

10+1 aranyszabály trükkös tolvajokkal szemben

Gyakran jelennek meg településeinken az úgynevezett házaló árusok. Sajnos azonban nem mindegyikük eladási szándékkal csenget be Önökhöz. Gyakori trükk, hogy rosszullétet színlelve, esetleg a velük lévő kisgyermekre hivatkozva vizet kérnek. A gyanútlan áldozat beengedi őket a lakásába, ők pedig a figyelmet elterelve ellopják a könnyen mozdítható értékeket. Lehetőleg ne vásároljon semmit a házaló árusoktól! (bizonytalan eredetű áruk, hamisított termékek, jótállás, garancia hiánya, a valós értéknél jóval magasabb ár stb.). Előfordult, hogy az elkövetők villanyóra-leolvasás, újság- vagy papírgyűjtés indokával jutottak be a lakásokba. Volt, aki rosszullétre hivatkozott, esetleg azt mondta, hogy egy szolgáltató munkatársa és pénzt hozott az ügyfélnek, amit azonban fel kellene váltani.

Az ilyen tevékenységből élők eltérő módszerekkel dolgoznak, azonban elkövetési technikájuk általában hasonló. Áldozataikat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy a lehető legkevesebb ellenállásra számítsanak. Gyakran jóhiszemű, adott esetben idős személyeket próbálnak meg becsapni, megkárosítani. Céljuk, hogy a lakók bizalmába férkőzve bejussanak a lakásába, ahol egy kis figyelemeltereléssel a látható helyen lévő értékeket feltérképezzék, eltulajdonítsák.

A TRÜKKÖS TOLVAJOK ELLENI VÉDEKEZÉS 10+1 ARANYSZABÁLYA

(forrás: www.police.hu)

1. ARANYSZABÁLY: Ha csengetnek, ellenőrizze, ki keresi, használjon biztonsági láncot, kémlelőnyílást! 

2. ARANYSZABÁLY: Gondolja át indokolt-e az idegen jövetele, miért kér iratot, értéket, pénzt Öntől!

A közmű szolgáltató cégek munkatársai a lakók hibabejelentésére, a mérőórák ellenőrzése céljából kereshetik fel a lakosságot, amelyek várható időpontját azonban előre jelzik.

3. ARANYSZABÁLY: A szolgáltató cégek munkatársaitól kérjen igazolványt! 

Jellemző, hogy a tolvajok közüzemi szolgáltató munkatársának adják ki magukat. Fontos tudni, hogy a szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, formaruhában dolgoznak! Ezek az igazolványok a legtöbb szolgáltató esetében csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, és azokat az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk. 

4. ARANYSZABÁLY: Ne váltsanak fel pénzt!  

Szintén elterjedt az úgynevezett pénzváltós módszer. Amennyiben pénzváltás ürügyével keresi fel Önöket ismeretlen személy vagy személyek, utasítsák vissza az ajánlatot, mert előfordulhat, hogy hamis bankjegyet akarnak felváltatni, vagy trükkös tolvajokkal állnak szemben. Mondják azt, hogy nem tartanak otthon ilyen összeget és Irányítsák egy közeli bank, vagy postafiókba az ilyen személyt!   

5. ARANYSZABÁLY: Idegent ne engedjenek az otthonukba!  

Lakásunkba csak olyan személyeket engedjünk be, akiknek személyazonossága, tevékenységének hitelessége minden kétséget kizáróan megállapítható! Fontos hangsúlyozni tehát, hogy idegeneket – főleg házalókat, „bekéredzkedőket” (rosszullétre hivatkoznak, vizet kérnek) – lehetőleg ne engedjenek be az ingatlanukba. A lakásajtó, a kertkapu minden esetben be legyen zárva, így tudjuk megválogatni azt, hogy kit engedünk be az életterünkbe.

6. ARANYSZABÁLY: Használja a kémelőnyílást azt ajtó kinyitása előtt! 

Lakótelepi lakás esetében mielőtt bárkinek ajtót nyitnánk, a kitekintő nyíláson át nézzük meg, ki akar hozzánk bejönni, a bejárati ajtót minden esetben ajánlatos felszerelni biztonsági lánccal, amely használata során megóvja az ott lakót attól, hogy illetéktelenek erőszakkal bejussanak a lakásba.

7. ARANYSZABÁLY:  Zárja az ablakot, ajtót! 

A jó idő beköszöntével a nyitott ablakok is csábíthatják az elkövetőket, akik egy gyakorlott mozdulattal jutnak be a kiszemelt lakótérbe. Elővigyázatosságunkkal megelőzhetjük, hogy besurranó tolvajok áldozataivá váljunk.

8. ARANYSZABÁLY: Az értékekeit ne hagyja elől, zárja el, lehetőleg lemez- vagy pénzkazettákba!

9. ARANYSZABÁLY: Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt!

Jelentősebb értéktárgyairól (ékszer, műtárgy, műszaki cikkek stb.) készítsen házileltárt, feltüntetve azok egyedi jellemzőit, leírását, azonosítási számát stb.!

10. ARANYSZABÁLY:  Legyen jó viszonyban szomszédjaival, ha Ön is figyelmet szentel nekik, ők is jobban fognak figyelni, ha segítségre volna szüksége!

10 + 1. ARANYSZABÁLY: Ha bármi gyanúsat észlel, hívja azonnal a rendőrséget!

  • Ha gyanús személyeket lát, figyelje meg őket, írja fel a járművük forgalmi rendszámát, típusát, színét!
  • A trükkös lopások egészséges bizalmatlansággal, odafigyeléssel a legtöbb esetben megelőzhetőek. 
  • Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnának, haladéktalanul tárcsázzák a 112-es központi segélyhívót!